Hasznos tippek, hogy mire figyelj, ha kocsibérlésre adod a fejed a következő utad során

Napjainkban a kocsibérlés már annyira az utazás részévé vált, hogy enélkül szinte esélytelen minden olyan helyre eljutnod, amire kíváncsi vagy. Természetesen a nagyobb városokban igénybe vehetsz különböző tömegközlekedési eszközöket, de akkor alkalmazkodnod kell a menetrendhez, ami lássuk be, nem túl turistabarát szinte sehol, nem állhatsz meg random helyeken, ha megtetszik valami, stb. Létezik egy másik opció, a csoportos programokon történő részvétel, melyeket sokan választják az egyszerűség miatt (pl. nem kell vezetni, tankolni, parkolni, nézelődhet utazás közben mindenki), viszont ezek általában elég költségesek, abszolút semmi mobilitás nincsen, viszonylag kevés időt tölthetsz el egy-egy látnivalónál és nem is mindig tudsz eljutni minden olyan helyre az ilyen szolgáltatásokkal, ahova szeretnél. Egy szó mint száz, igenis szükség van arra, hogy kocsit bérelj.

Az autóbérléseknél elég sokan arra mennek, hogy a legelső opciót választják, nem néznek jobban utána a konkurenciának, nem olvassák el az apró betűs részeket (főleg a biztosításra és deposit-os részre gondolok), hanem az első szolgáltatónál lefoglalják a számukra megfelelő kocsit. Na és ezzel lehet nagyon sok hibát elkövetni. Van pár dolog, amit egy kezdő autóbérlőnek érdemes végiggondolnia foglalás előtt. Szükségem van biztosításra? Hogy járok jobban, ha „teli” vagy „üres” tankkal viszem vissza a kocsit? Hallottam pár rémtörténetet a kamu károkról, mely után fizetni kellett, aggódjak emiatt? Átvételkor senki nem jön a cég részéről velem ellenőrizni a kocsit, rendben van ez így? A kocsival átmehetek a határon akár másik országba is, vagy csak a kölcsönzés országában maradhatok vele? Minden extra szolgáltatásra szükségem van, amit a cég kínál?

Mire figyeljek az áraknál?

A, Érdemes megnézned, hogy nem mindegy, hány órakor akarod a gépkocsit felvenni. Az éjszakai átvétel mindig feláras, így, ha a repülőd az éjszaka közepén (általában 22:00-06:00) száll le és rögtön felvennéd a kocsit, akkor a díj nagy részét ez a bizonyos felár fogja kitenni. Érdemes lehet végiggondolnod, hogy esetleg tömegközlekedéssel utazz el a szállásodra és másnap nyitás után visszatérsz a reptérre a kocsiért (így is olcsóbban fogsz kijönni), vagy azt, hogy nem a reptéren bérelsz kocsit, hanem valahol a városban.

B, A másik fontos dolog.. Abban az esetben, ha foglalásnál azt jelölöd meg, hogy nem csak egyedül te vezetnéd a kocsit, hanem még minimum +1 fő, akkor általában ezért is felárat számolnak fel.

C, Bizonyos szolgáltatók azért kínálnak alacsonyabb árakat, mert a bérleti szerződés apró betűs része tartalmazza, hogy a bérlő a kocsi visszavitele előtt köteles „professzionálisan” kitakarítani a kocsit kívül, belül. Így ezért lényegében nem a szolgáltatónak kell fizetned, hanem egy autómosóban fogod azt a pénzt otthagyni. Számodra teljesen mindegy, kinek kell ezért fizetned, de jobb, ha ezt is bekalkulálod, mikor egy-egy szolgáltató árait hasonlítod össze.

Hol tudok még spórolni kocsibérlésnél?

Ez egy nagyon jó kérdés és nem is olyan bonyolult a válasz. Válassz olyan szállást, amiben ingyenes shuttle szolgáltatás áll rendelkezésre, vagyis, ha leszálltál a repülőgéppel, akkor a szállásadó kocsit/buszt küld érted a reptérre és ingyenes elvisz a szállásodra, valamint vissza is visz majd. Ezt akkor célszerű főleg igénybe venned, ha a fent írtak történnének meg veled, vagyis felárat kellene fizetned az éjszakai felvételért. Sokkal kedvezőbb, ha egy éjszakára foglalsz szállást, kijön érted a shuttle és másnap hajnalban vissza is viteted magad és akkor veszed fel a kocsit. Így pihenni is tudsz az éjszaka folyamán, nem kell vezetned és nyersz egy nap bérleti díjat.

Előre fizetés az üzemanyagért

Igen, néhány szolgáltatónál ilyennel is találkozhatunk. Könnyen pórul járhatsz, ha például késik a géped, ugyanis az előzetesen általad megadott felvételi időponttól ketyeg az óra, hogy mennyit is kell fizetned az üzemanyagért, azonban lehet, hogy te még az ország felett sem vagy. A másik ok, amiért nem ajánlom ezt az opciót, az az, hogy ha mégsem úgy alakul az utad, ahogy tervezted (pl. rövidebb útra mész, de esik végig az eső és nincs kedved sehova se menni), akkor könnyen rosszul járhatsz, ugyanis ennél a szolgáltatásnál megfizeted azt, hogy te „üres” tankkal viszed vissza a kocsit és a szolgáltató tankolja majd meg. Erre érdemes figyelned, ugyanis vannak olyan szolgáltatók, ahol ez a szolgáltatás sokkal többe kerül, mint maga a kocsi bérlése.

Elfelejted megtankolni a kocsit, mielőtt visszaviszed

Érdemes előre tájékozódnod, hogy hol található az utolsó benzinkút, ahol a szolgáltatóhoz visszafelé legközelebb tudsz majd tankolni. Ez azért fontos, mert teli tankkal képtelenség a kocsit visszavinni és ha ellenőrzik a tank állapotát, akkor külön díjat számolhat fel a szolgáltató a hiányzó üzemanyag miatt. Ne felejtsd el a tankolással töltött időt bekalkulálni a kocsi visszaviteli idejébe, ugyanis azért is felárat számolhatnak fel, ha később viszed vissza és nem biztos, hogy pont egy 5 perces tankolás miatt szeretnél több ezer forintot fizetni.

Extra szolgáltatások

A GPS-ért nem éri meg felárat fizetni, a telefonod úgyis veled lesz, így előzetesen csak arra kell figyelned, hogy a célállomás térképét még időben letöltsd a telefonodra. A bérelt kocsik GPS rendszerét sajnos nem minden esetben frissítik, így elég könnyen pórul járhatsz vele. Mi például így jártunk Szicíliában, a GPS semmire nem volt jó. Mielőtt megköveznétek, nem, nem fizettünk felárat a GPS-ért, alap szolgáltatás volt a szolgáltatónál, de így utólag belegondolva már értem, hogy miért, mert nem tudtuk semmire használni 😀

Kössek biztosítást?

Erre minden esetben igen lesz a válaszom. Ha megnézed a szolgáltatók oldalát, láthatod, hogy nem minden esetben adnak alapból biztosítást a kocsihoz, ezt, mint extra szolgáltatás kell megvásárolnod és igen magas áron. De megéri. Például vannak szolgáltatók, ahol csak a legmagasabb biztosítással teheted meg, hogy elhagyod az országot a bérelt kocsival.

Nézzem át a kocsit átvétel előtt?

Igen, mindenképp. Lehetséges, hogy papíron ép állapotúnak kínálják a kocsit, viszont valójában vannak rajta már karcolások, melyeket a leadás alkalmával te általad okozott kárnak minősítenek és keményen meg kell fizetned az árát. Ha valamilyen sérülést találsz a kocsin, akár kívül, akár belül, fotózd le, hívj egy alkalmazottat, jelezd a hibát. Figyelj a karcolásokra, törésekre, horpadásokra, nézd meg, hogy működik-e az elektromos ablakemelő, a tükrök stb.

Mikor járok a legjobban anyagilag, ha korán, vagy az utolsó pillanatban bérlek autót?

Minél korábban bérelsz, annál kedvezőbb lesz az ára. De itt is figyelj arra, hogy több szolgáltató árait vesd össze és ne rögtön az elsőre csapj le. Ha korán is foglalod le a kocsit, érdemes figyelembe venned, hogy bizonyos időközönként szoktak kedvezmények, speciális ajánlatok lenni; érdemes egy ilyen időszakot megvárni. Utazás előtt érdemes végiggondolnod a várható költségeket, ugyanis a kocsibérlés mindig elég drága szokott lenni. Amennyiben nem ragaszkodsz egy adott országhoz, nézd meg, hogy az tervezett utazási időszakban más országokban mennyibe kerülne az autóbérlés vagy éppen a szállás, a parkolás stb.

Korlátlan kilométer

Foglalás előtt figyelj arra, hogy az adott szolgáltató korlátlan kilométer használatot nyújt-e vagy esetleg napra/bérlési időszakra meghatározott távot tehetsz csak meg az autóval. Ezt főleg akkor nézd meg, ha nagyobb távokat szeretnél megtenni utazásod során. Olyan opció is létezik, hogy a szolgáltató korlátlan kilométert kínál, viszont mielőtt elérnéd az 1.000 km-t, vissza kell vinned a kocsit és lecserélik egy másikra.

Melyik szolgáltatónál béreljek?

Vannak különböző ár összehasonlító oldalak, melyek megkönnyítik a dolgod, hiszen nem kell külön-külön egyesével rákeresned a cégek honlapjára, hanem „egy kattintással” láthatod az árakat. ITT találsz például egy ilyen oldalt, mely az európai cégek kínálatát hasonlítja össze. Ha te mégis egyesével keresgélnél, érdemes figyelembe venned ezeket a cégeket: Sixt, Europcar, Carjet, Rentalcars, AVIS, stb. Azért azt jó, ha észben tartod, hogy a nagy/ismert autókölcsönzők nem mindig a legolcsóbbak, sőt. És nem feltétlenül megbízhatóbbak, mint a kicsi társaik. Érdemes utánuk nézned Tripadvisoron vagy különböző fórumokban. Én rendre nem a nagy nevű cégeknél bérlek kocsit és soha nem hagytak cserben, viszont mindig olcsóbbak voltak.

Nézz utána az áraknak és a szolgáltatóknak

Az AutoSlash az a kevésbé ismert oldal, melyet a gyakorlott utazók és autókölcsönzők használnak, ha a különböző szolgáltatókat és a szolgáltatások árait akarják összehasonlítani. A szolgáltatók folyamatosan változtatják a szolgáltatások árait, így te akkor tudsz a legjobban járni, ha folyamatosan ellenőrzöd az árakat. A legjobb az egészben, hogy ezt helyetted az AutoSlash is meg tudja tenni. Csak add meg az oldalon a visszaigazolási számod és a rendszer automatikus üzenetet (e-mail) fog neked küldeni, ha kedvezőbb ajánlatot talált neked az ajánlatban lévőnél.

Klubtagság/hűségprogram

Ha egy évben többször utazol külföldre és a meglátogatandó országokban elérhető ugyanaz a szolgáltató, érdemes elgondolkodnod azon, hogy klubtaggá válsz/belépsz a cég hűségprogramjába. Természetesen ezért általában egy bizonyos összeget kell fizetned, viszont az autóbérlés alkalmával kedvezményt kapsz, és ezáltal pénzt tudsz megtakarítani.

Napi 1 USD-ért kocsit bérelni? Vagy elérni azt, hogy a szolgáltató fizessen neked, mert az ő kocsiját választod?

Igen, jól olvasod, ezekre is van lehetőség. Nem elég, hogy kapsz egy kocsit, amit használhatsz, de még neked fizetnek azért, hogy A-ból B-be elmenj vele. Miért éri ez meg a szolgáltatónak? Egyszerű a válasz. Lehet, hogy éppen újonnan vásárolta/lízingelte a szolgáltató a kocsit, de nem akar személyzetet küldeni a kocsiért, ezért az „A” állomáson megszerzett kocsiját felkínálja, hogy valaki vigye el „B” állomásba, ahol pl. a lerakó telepe van. Meghatározza, hogy az adott távra pl. 3 napot biztosít neked, ez idő alatt szinte ingyen használod a kocsit (általában napi 1-5 $), a lényeg, hogy időben odaérj a célba. Ez tökéletes választás lehet azoknak, akik rövid időre utaznak el egy adott országba, és nem ugyanaz az érkezési és indulási repülőterük. Ez a szolgáltatás az egész világon elérhető, bár Európában ez a lehetőség elég ritka, főleg az USA-ban jellemző, de azért érdemes nézelődni ITT. De a slussz poént nem is említettem még. Bizonyos szolgáltatók még amolyan zsebpénzt is adnak neked, amit üzemanyagra használhatsz fel. Most random rákerestem az ausztráliai lehetőségekre és több esetben is 200 $-t fizetnek, ha az ő kocsijukkal utazol. Nem rossz, igaz?

Soha, de soha ne foglalj ügynökségen keresztül autót

Valószínűleg az utolsó lehetőség lenne, ami eszembe jut az az, hogy egy ügynökségen keresztül foglaljak kocsit. Ott is alkalmazottak vannak, így alapvető, hogy felárat fog a közvetítésért felszámolni. Jóval olcsóbban is hozzájuthatsz ugyanahhoz a kocsihoz, ha magad jársz utána.

Mindig figyelj az apró betűs részre a szerződésben

Gondolom neked sem mindegy, hogy kell-e deposit-ot fizetned a kocsiért vagy sem. Igen, vannak szolgáltatók, akiknél abszolút nem kell fizetni. Akár azért, mert a legmagasabb szintű biztosítást kötötted, akár azért, mert csak, ők nem várják el. Könnyen pórul tudsz viszont járni, ha pl. 1.000 €-t kérnek deposit-nak, amit csak kártyával tudsz teljesíteni. Ehhez is volt szerencsém kezdőként. Ha jól emlékszem ugyanúgy Szicíliában.. ezek az olaszok 😀

Remélem, elég sok tippet tudtam adni, amikkel legközelebb időt és pénzt is tudsz spórolni. Biztos volt olyan a fentiek között, amikre nem gondoltál korábban vagy nem is tudtál róla, de majd a jövőben minden alkalommal használni fogod. Addig is jó tervezgetést a következő utadhoz.

pandakaland

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük